Pecsimami-anyukáknak szóló helyi információs oldal
Volt egyszer egy Év Anyavállalata verseny 2012. Ott ismerkedtem meg Nórával aki feltalálta a Imami hálózatát. Mi ez és miért jött létre?
Ebben a kölcsön vett interjúban megtudható:
Gellén Nóra 10 évnyi köztisztviselői lét után, második gyermekét várva indította pécsi anyukáknak szóló honlapját, ami mára 22 tagú franchise hálózattá (www.imami.hu) nőtte ki magát.
Mikor és hogyan kezdődött? Miért pont egy internetes vállalkozás?
Már csak kedves emlék, hogy 18 évesen vállalkozási ötletpályázatot nyertem egy információs központ létrehozásának gondolatával. Azóta is folyamatosan új vállalkozási elképzelések jártak a fejemben, a megvalósításra mégsem került sor, mert köztisztviselőként nem akartam feladni a biztos állásomat. Pedig anyaként nagyon vágytam szabad időbeosztásra, egyéniségemből fakadóan pedig kreatív, változatos munkára, önálló döntésekre.
Végül 34 évesen, a második fiamat várva jött AZ ötlet: az internet és az otthon töltött évek pedig lehetővé tették a megvalósítást. Hogy miért internetes vállalkozás? Ilyen alacsony költséggel, pici gyerek mellett másba nem igazán lehet belevágni…
Az általam megálmodott Imami® oldalak olyan problémákra kínálnak megoldást, melyek anyaként nehézséget okoztak számomra és olyan szolgáltatásokat nyújtunk, melyekről azt gondoltam, hogy a hozzám hasonló szülők hétköznapjait is megkönnyítenék.
A családoknak nem csak kényelmet, de sok esetben a családi kasszába kerülő forintokat is nyújtunk, hiszen az iskolák, óvodák, bölcsődék, védőnők, szakrendelések, családi programok és más helyi információk egy helyre gyűjtése mellett ingyenesen használhatják a helyi online börzéinket, szakembereinktől – pl. TB tanácsadó, jogász – kérdezhetnek, értesülhetnek a családokat érintő változásokról és az Anya pénzt keres rovatunk is hasznos tanácsokkal látja el őket.Végeztünk már közvélemény kutatást a családokat érintő helyi, vagy általános témákról, mindemellett pályázataink, játékaink is népszerűek.
Ki volt a családban a legfőbb támogató?
A férjem az első perctől hitt bennem és a mai napig sokat segít a rendezvényeken és otthon is. A fiaim és a ház körüli teendőkben eleinte a dédi volt még segítségemre, de a szüleim is bármikor „bevethetők”, anyukám pedig hamarosan nyugdíjas lesz. Nagyon szerencsés vagyok. Idősebb családtagjaim, akik nem használják az internetet, sokáig nem is értették, mit csinálok: akkor döbbentek rá, hogy ez egy működő dolog, amikor például egy franchise partnereknek tartott tréningen több, mint 50-en voltunk, vagy a II. Pécsimami Napokon több százan vettek rész.
Minden úgy alakult, ahogy elképzelted? Hol voltak esetleges buktatók?
Őszinte leszek: két éve elképzelni sem mertem, hogy ez lesz belőle. Nem tudtam igazán felkészülni az eseményekre és a gyors növekedésre, ezért mindent menet közben kellet megtanulni, kitalálni. Míg korábban az elképzeléseim többnyire megmaradtak ötlet szintjén, vállalkozóként igazi megvalósítóvá váltam: kitalálom és már bele is vágok. Figyelnem kell arra, hogy az igazán lényeges dolgokra koncentráljak és bármilyen csábító egy ötlet, ne vállaljam túl magam.
Hogyan összeegyeztethető egy sikeres vállalkozás a gyerekneveléssel? Mi a te szereped a vállalkozásban?
Amit csak lehet, emailben intézek, hogy a telefon csörgése ne zavarja meg a gyerekek napját. Ha személyes intézni való van, most már rábízhatom a kicsit a szüleimre, de amíg csak szoptattam, mindenhova jött velem. A személyes találkozásokat, utazásokat a minimálisra redukálom, ma már nagyon kevés dolog van, amit nem lehet számítógép mellől elintézni. Eltűntek az üresjáratok az életemből: csak akkor nézek tévét, ha valami tényleg érdekel, nem lógok „csak úgy” a közösségi oldalakon… sajnálom rá az időt. Sokáig mindent én intéztem, amit számítógép – és gyermek – mellett lehetett, de mára egyre több feladatot sikerült kiszervezni.
Hogyan növekszik a kör? Ti kerestetek meg vállalkozókat, vagy maguktól jelentkeznek?
Magam is meglepődtem azon, hogy a pécsi, Pécs környéki anyukák milyen hamar birtokba vették és megszerették az oldalt! Ekkor merült fel bennem, hogy máshol is lenne igény arra, amit csinálok és az Év Anyavállalata 2010-es online versenyében megemlítettem, hogy franchise rendszerben partnereket keresek. Két hónap múlva aláírtuk az első öt franchise szerződést és ma már csak 7 olyan megye van, ahol nem vagyunk jelen. Nem volt szükség arra, hogy partnereket célzottan keressek, mert az Imami® hírét egymásnak adják az anyukák és a különböző televíziós és rádiós megjelenések is hoztak új tagokat a csapatba. Az elmúlt két évben több száz anyuka keresett meg az Imami franchise-hoz való csatlakozás ügyében, mert gyermeke születése után nem tudott, vagy nem akart visszamenni régi munkahelyére. Az Imami® egy olyan megélhetési lehetőség, ahol a gyermek léte nem akadály, hanem FELTÉTEL.
Mi a végső cél?
Ha egy mondattal kellene válaszolnom arra, hogy miért dolgozom: az oldalainkat látogató ANYÁK mindennapjainak megkönnyítéséért, a hozzám franchise partnerként csatlakozó ANYÁK hosszú távú, biztos megélhetéséért és azért, hogy hirdetőinknek (akik közül sokan gyermek mellől vállalkozó ANYÁK…) a lehető leghatékonyabb bemutatkozási lehetőséget biztosítsuk.
Néhány év múlva a Magyar Franchise Szövetség tagjaként, a teljes országot lefedve, sok százezer látogatóval, elégedett hirdetőkkel és franchise partnerekkel szeretnék együtt dolgozni úgy, hogy már csak a stratégiai kérdésekkel foglalkozva rengeteg időt tölthessek a családommal.
Fontosak-e a visszajelzések?
Enélkül elveszítenénk a motivációt…nekünk szerencsére bőven jut belőle, hiszen amikor egy szülő tőlünk tud meg valamilyen hasznos információt, vagy nekünk köszönhető, hogy nem marad le valamiről, ezt szívesen megosztja velünk. A legnagyobb elismerés számunka mégis az Év Anyavállalata 2012. évi versenyén elért első helyezés: több ezren fejezték ki szavazatukkal, hogy elismerik, amit csinálunk.
Mit tanácsolnál gyesen lévő kismamáknak, miért és hogyan érdemes vállalkozni?
Sokat adnék azért, ha most lenne egy olyan hónapom, amikor CSAK tanulhatnék! Online marketinget, képszerkesztést, számítógép felhasználói és jogi ismereteket – csupa olyan dolgot, ami gyorsabbá és hatékonyabbá tenné a munkát. Persze menet közben is meg lehet (meg kell!) tanulni mindent, csak így sokkal nehezebb. A várandósság alatt érdemes elkezdeni a tanulást és megalapozni a későbbi vállalkozást, mert egy 2, illetve 3 éves gyermek mellett már elvárás, hogy hozzájáruljunk a családi kasszához, egy cég felfuttatásához viszont több-kevesebb idő kell.
A legfontosabb tanácsom: Anyukák! Bízzatok magatokban, a női megérzéseitekben, merjetek új utakat keresni és használjátok ki az otthon töltött éveket álmaitok megvalósítására!
Boldog embernek tartod magad?
Küzdelmekkel teli időszak van mögöttem és még rengeteg a tennivaló, de szerető család és nagyszerű csapat vesz körül. Amit csinálok, az nem csak nekem okoz örömet, hanem sok-sok családnak és vállalkozásnak hasznára válik. Kell ennél több?
A Pécsimami mintájára sorra alakultak meg az anyukáknak szóló helyi információs oldalak:
Budaimami (www.buda.imami.hu)
Pestimami (www.pest.imami.hu)
Ceglédimami (www.cegled.imami.hu)
Debrecenimami (www.debrecen.imami.hu)
Egrimami (www.eger.imami.hu)
Fehérvárimami (www.fehervar.imami.hu)
Kaposvárimami (www.kaposvar.imami.hu)
Kecskemétimami (www.kecskemet.imami.hu)
Nyíregyházimami (www.nyiregyhazimami.hu)
Szegedimami (www.szeged.imami.hu)
Szombathelyimami (www.szombathely.imami.hu)
Egerszegimami (www.egerszeg.imami.hu)
Miskolcimami (www.miskolc.imami.hu)