Kérdések-válaszok
Koleszterin csökkentő gyógynövény-e a máriatövis?
Koleszterin csökkentés házilag mindenkit nagyon foglalkoztat. Teljesen érhetően szeretnénk megtalálnia a koleszterin csökkentés természetes módját.
Ezzel kapcsolatban tette fel kérdést egy kedves olvasónk:
Kérdés:
Azt szeretném kérdezni, hogy a magas (8) koleszterint csökkenti e, ha máriatövisolaj kapszulát szedek. Ha igen, akkor mennyit kell szednem naponta.
Ezt azért kérdezem, mert azt olvastam, hogy a koleszterin tulajdonképpen a májból kellene kiürülnie az epe által.
A választ köszönöm:
Válasz:
Hát ez fogós kérdés. Egyetlen állatkísérlet és egy kisebb létszámú embercsoporton végzett vizsgálat mutatott ki koleszterinszint csökkentő hatást a máriatövisnek. Teljesen nem bizonyított, de már folynak az ilyen irányú vizsgálatok a máriatövis szilimarin nevű hatóanyagával kapcsolatban. Májműködés javítása máriatövissel nagyon fontos, főleg ott ahol kimutatható a májkárosodás. Mivel a máj termel is koleszterint, ezért az egész koleszterin körforgás mozgató rugója. Így nagyon közvetve ha a májműködés javul, akkor a koleszterin termelés és lebontás is javulhat. De ez nem közvetlen hatás. Ami viszont lényeges, hogy ha beigazolódik a közvetlen koleszterin szint csökkentő hatás, akkor az a gyógyszeres koleszterinszint csökkentőkhöz hasonlóan történik.
Nagyon érdekes még, hogy az articsókának viszont kimutatták a koleszterinszint csökkentő hatását. Pontosabban az articsóka kivonatnak, aminek a fő komponense a cinarin. Itt viszont már nagyobb létszámú vizsgálatok állnak rendelkezésre.
Ha beigazolódik a máriatövisre is, akkor a természet már megint megelőzött bennünket koleszterin csökkentés ügyben
Végezetül ha koleszterin szint csökkentés a cél, akkor inkább az articsóka vagy az omega 3 választás a jobb.
A máriatövis fogyasztás is hozhat eredményt , de csak nagyon közvetve.
Gyakran feltett kérdések
Mit kell tudni ha egy készítményen azt látom x mg kivonat?
Kivonatokról fontos tudni, hogy két azonos hatóanyag tartalmú készítmény kivonatának mg alapján való összehasonlítása nem ad pontos információt. Minden kivonat mögött van egy koncentráció amit csak a gyártó vagy forgalmazó ismer (nem kötelező feltüntetni). Tehát 100 mg két azonos hatóanyag (név) de különböző készítményben ( forgalmazó) más és mást is jelenthet. Itt is szeretnénk felhívni arra az általános téves gyakorlatra a figyelmet, ami sajnos nagyon elterjedt, hogy csak a kivonat mennyiségét veszik figyelembe és a töménységét nem. Vásárló akaratlanul is megtéveszti magát (tapasztalat az, hogy még az eladók sem ismerik ezt). Általában mindenki törekszik a maximálisan engedélyezett hatóanyag tartalomra ami hatóságilag megengedett. Pl. saját példánkon tudjuk ezt legjobban elmagyarázni. Palmetto készítményünk kivonatát töménynek találta a magyar hatóság ezért a franciától hígabb töménységűt kellet Magyarországra gyártani, de a dobozon 160 mg törpepálma kivonat maradt, csak a koncentrációt változtattuk (ez így is a Magyarországon maximálisan engedélyezett saw palmetto mennyiség egy kapszulában).
Mit jelent a standardizáció?
Ha egy hatóanyagot standardizálnak, akkor az azt jelenti, hogy abban a százalékban biztosan tartalmazza a kérdéses anyagot. Pl. silimarin 80%-ra standardizált- ez azt jelenti, hogy 120 mg-bol min. 100 mg hatóanyag van benne. Ha ez nincs így, akkor előfordulhat, hogy egyáltalán nincs benne hatóanyag vagy jóval kisebb mennyiség, mint ami rá van írva a dobozra. A standardizáció tulajdonképpen egy biztosíték a vevő számára.
Halfehérje allergia esetén szabad-e halolajat fogyasztani?
Egyéni érzékenységtől függ, nem árt az óvatosság! Ha esetleg koleszterinszint csökkentés a cél, akkor választható az articsóka kivonat is.
Fahéj vércukorszint csökkentés céljából minden cukorbetegség típusra javasolható?
Nem, csak a II. típusúra. Illetve azoknak, akiknek néha magas a vércukorszintje, de még gyógyszeres kezelést nem kapnak.
Törpepálma kivonat jó e hajhullásra ?
Endokrinológussal konzultáljon előtte, csak orvosi felügyelet mellett.
Hol lehet megvásárolni a NutriLAB termékeket?
Minden gyógyszertár, gyógynövény ill. biobolt megrendelheti a nagykereskedéseken keresztül. Ha mód van rá kérjük írják meg, akár negatív akár pozitív tapasztalataikat a vásárlással kapcsolatban a nutrilab@office.hu címre.
[SlideDeck id=’2323′ width=’100%’ height=’184px’]